MMM bannerhez

TEGYÜNK EGYÜTT! – A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásért létrehozott program A POSTÁNÁL

MMM logo

A megváltozott munkaképességű munkavállalók támogatására indított programot "Tegyünk együtt!" néven a Magyar Posta. A Posta célja az a programmal, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozókat megtartsa, arányukat növelje a vállalatnál, valamint erősítse a munkahelyi befogadást.
A Postánál jelenleg több, mint háromszáz megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik, például a küldeményfeldolgozás, a kézbesítés, az ügyfélszolgálat, az üzemeltetés, HR támogatás, valamint az informatika területén is. A vállalat célja azonban az, hogy ez a szám fokozatosan nőjön, tovább bővüljenek a lehetőségek a fogyatékos személyek foglalkoztatására. A 2021-ben indított programban megvalósuló tevékenységek egyrészt arra irányulnak, hogy a munkavállalói közösség nyitottabb legyen az atipikus munkavállalókkal való együttműködésre, másrészt arra, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók könnyebben alkalmazkodjanak, jobban meg tudjanak felelni a munkahelyi kihívásoknak, és hosszútávon is elköteleződjenek a vállalat mellett. A program megvalósítása a „Semmit rólunk nélkülünk!” elv mentén történik.

A Tegyünk együtt! program Tevékenységei

mmm_csempe_vilagnap
mmm_csempe_szemleletformalo
mmm_csempe_postas_piknik
mmm_csempe_olk
mmm_csempe_befogado_program
mmm_csempe_civil
mmm_csempe_dijak
mmm_csempe_uzemlatogatas
mmm_csempe_palyaorientacio