„Apuka, énekes leszek” - EGY CSÉSZE KÁVÉ KORDA GYÖRGGYEL ÉS BALÁZS KLÁRIVAL

KORDA GYÖRGY ÉS BALÁZS KLÁRI SZÁMÁRA A SIKER MA IS TÖRETLEN, MI SEM BIZONYÍTJA JOBBAN, MINT A TEMÉRDEK FELLÉPÉS ORSZÁGSZERTE, A BUDAPEST PARKBAN VAGY A BUDAPEST ARÉNÁBAN, AHOL IDÉN RENDEZTÉK MEG A SZÜLETÉSNAPI KONCERTSHOW-JUKAT. KORDA GYÖRGY IDÉN JANUÁRBAN TÖLTÖTTE BE 85. ÉLETÉVÉT, ÉS AZ ÉVFORDULÓ ALKALMÁBÓL A MAGYAR POSTA BÉLYEGET BOCSÁTOTT KI A MAGYAR TÁNCZENE EGYIK LEGISMERTEBB ELŐADÓJÁRÓL ÉS FELESÉGÉRŐL, KLÁRIRÓL, AKIVEL KÖZÖS DALAIKKAL TÖBB MINT 40 ÉVE SIKERT SIKERRE HALMOZNAK.

Korda_700x467px

Gyermekként túlélte a második világháborút, vegyipari technikumban tanult, 1958-ban az érettségi után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, amelyre végül nem került be. Volt segédmunkás, és a sorkatonai szolgálat előtt házasságot is kötött. Gyermekként milyen pályát képzelt el magának? Színész? Zenész?

Gyuri bácsi: Nem tudtam semmit az életről és a szakmáról sem. Egyet viszont nagyon is: nem akarok vegyész lenni. Kerestem a kiutat. Először pincér akartam lenni, amit a nyári szünetben kipróbáltam egy kaszinóban, ahol édesanyám pénztárosnő volt. És tetszett! Mondtam apámnak is, de azt mondta, hogy „Egy túrót leszel pincér! Ha nem akarsz dolgozni, akkor segédmunkás leszel.”

A szomszéd lakásban lakott Verebes Károly színművész, aki rábeszélt, hogy menjek a színművészeti főiskolára. A felvételin egy Ady-verset szavaltam, de mivel nem tudtam átadni, hogy a költő mit akart mondani, ezért nem vettek fel. Várkonyi Zoltán, a zsűri elnöke azt mondta a harmadik rostán, hogy „Korda, magának szép hangja van, miért nem ez iránt érdeklődik?”. Hazamentem, és mondtam édesapámnak: „apuka, énekes leszek!”, mire drága apám erre csak annyit tudott mondani, hogy „a mi családunkban eddig becsületes munkásemberek voltak”, végül azonban engedte.

1959-ben aratta az első sikerét a Szeretni kell című dallal. Az 1960-as évek elejétől pedig az ország egyik legnépszerűbb énekese lett. A televízió és a rádió által is közvetített táncdal- és egyéb fesztiválok, versenyek következményeképpen hirtelen jött az ismertség.
Gyuri bácsi: A népszerűség nálam nem hirtelen jött, lépcsőről lépcsőre haladtam, és nem úgy, mint manapság a tehetségkutatós énekesek, akik rögtön egy olyasfajta publicitást kapnak, amit soha többet az életben nem fognak megkapni, mert onnantól csak lefelé lehet haladni. Én minden lépcsőfokot, előrelépést megéltem.

Az 1980-as években ismerkedtek meg és összefonódott a művészi pályájuk és az életük. Néhány hónapos turnésoro¬zatokkal tíz évet töltöttek Észak-Amerikában és Ausztráliában. Abban az időben vágytak nemzetközi karrierre?
Klárika: Sosem gondolkodtunk abban, hogy elhagyjuk Magyarországot, bár mindkettőnknek felajánlottak lehetőségeket. Nekem felkínáltak egy megjelenést a Toronto Sun nevű újságban, a Sunshine Girl oldalon. Akik itt megje¬lentek, mind sztárok lettek! Azt gondolta a szerkesztő, hogy a vasfüggöny mögül milyen szép nők jönnek. Engem ez nem érdekelt. Civil foglalkozásra is kaptam ajánlatot egy kint élő házaspártól, mert az én eredeti szakmám kozmetikus, sminkes, maszkos. Toronto belvárosában nyitottak volna nekem egy szalont, de mondtam nekik, „én Gyurival dolgozom”.
Gyuri bácsi: Valóban lehetett volna, de sosem gondolkoztunk benne. A pályám elején sok nemzetközi versenyt nyertem. Német nyelvterületen nagyon sokat léptem fel, de azért nem csináltam igazi karriert, mert nem szerettem németül énekelni, nem állt jól nekem. Az akkori Szovjetunióban ’65-ben már nagyon népszerű voltam, de nem tudtam igazán karriert csinálni, mert oroszul sem szerettem énekelni. Illetve akkor még nem ismerték azt a szót, hogy menedzser. Magyarországon volt egy rádió, egy hanglemezgyár és az Interkoncert, amely nem az előadókat menedzselte, hanem csak az útleveleiket, vízumaikat intézte. Karel Gottnak német menedzsere volt, és a német ajkú területeken menedzselte őt, és ő híres lett. Ez itthon hiányzott.

Sok olasz sláger hazai adaptációjának előadása fűződik a nevéhez, amelyeket a mai napig énekelnek házibulikon, koncerteken.
Gyuri bácsi: ’64-ben leszereltem a katonáságtól, és megismerkedtem Vándor Kálmán újságíróval, aki a Népszavának volt a sportrovatvezetője, az olasz zene és stílus szerelmese. Ő fordította le a nagy olasz slágereket. Az olaszoknál az a jellemző, hogy leénekelték a világot.

A magyar közönség mennyiben más, mint a külföldi?
Klárika: A magyar közönség imádnivaló. Amikor kimegyünk a színpadra, elképesztő mennyiségű szeretetet kapunk. El vagyunk kényeztetve!

Mit gondolnak, mi volt a sikere titka az induláskor, és mi most, hogy a koncertnaptár 60 évvel később is tele van, és rengeteg fiatal együtt énekel önökkel a koncerteken?
Klárika: A közönséget kellene megkérdezni, de mindkettőnknek hatalmas boldogság a közönséget látni a koncertjeinken.

Az internet világa kihat az önök művészetére is, a „Reptér”-videó a YouTube-on már 16 milliós nézettségnél tart. Foglalkoztatják az ilyen számok?
Klárika: A hitelesség ugyan kérdéses, mert vannak teljesen ismeretlen előadók 5-10 milliós nézettséggel, de az őrület, hogy a „Reptér” az összes közösségi médiában már átlépte a 30 milliós nézettséget két év alatt.

A 85. születésnap alkalmából a Budapest Arénában nagykoncertet tartottak május 11-én. Honnan nyerte az energiát, tartja karban magát?
Gyuri bácsi: Tudja, mekkora energiát adott nekünk például ez a bélyeg? Ez egy nagyon nagy dolog számunkra. Hogy én mit tettem ezért? Milyen kérdést teszek fel neked mindig, Klárikám?
Klárika: „Klárikám, csináltam én valamit?”, és én erre csak annyit mondok, hogy „Gyuri, te megőrültél?”. Vettem neki egy iPadet, amin egyszer kikerestem a közös dalainkat. Délben elkezdtem főzni az első közös dalunkra, a lejátszási lista estig ment. Mondtam, „na, hallottad, hogy mit csináltunk? És a te dalaid még hátravannak, aminek meghallgatása több nap”.
Gyuri bácsi: Ezért mondtam, hogy ez a bélyeg nagyon feltöltött. Teljesen ledöbbentünk, amikor megtudtuk, hogy bélyegre kerülünk. Meghatott, ahogy meghallottam alelnök asszony szavait a bélyegkibocsátáson, vagy amikor 600 postás megtapsolt a Posta Biztosító Gálán, amikor bejelentettük a bélyegmegjelenésünket.

Egyébként hogyan látják a postát, postásokat? És vannak a bélyegekhez kötődő emlékeik?
Klárika: Emlékszem arra, hogy na¬gyon jó kapcsolatunk volt a néhai kézbesítőnkkel, akit Balázsnak hívtak. Nagy segítségünkre volt, amikor kiderítette, hogy a nálunk dolgozó recepcióslány lopta és költötte el édesanyám nyugdíját, amit meghatalmazással vett át.
Egyébként nekem is, mint mindenkinek, van bélyeggyűjteményem, hiszen annak idején ezt lehetett a legjobban gyűjteni, és ez máig megvan.
Gyuri bácsi: Nekem is volt és van bélyeggyűjteményem. Meg zsákszámra érkeztek a szerelmes hölgy rajongóktól a levelek abban az időszakban, amikor még nem volt e-mail.
Klárika: Egyébként a bélyegek kapcsán jutott eszembe, hogy ezek valójában miniatűr művészi korlenyomatok. Szomorú, de idevágó történet, hogy az első férjem apukája festőművész volt, és a hadifogságban bélyegeket másoltattak vele. Sajnos belevakult.

Járnak egyébként postára?
Klárika: Persze. Ma is lesz dolgom a postán. Mindig szívesen megyek, mert tudom, hogy a postásokban bármikor megbízhatok.